2014. október 28.

Álláskeresés negyvenen túl

Negyven éves kor felett másképp zajlik a munkakeresés. A fiatal jelentkezők sokszor jobb esélyekkel indulnak, hiszen őket tartják a legdinamikusabbnak, emellett pedig a pályakezdők fizetése jóval alacsonyabb. Azonban 40 felett sem szabad elkeseredni! Nézzük csak, milyen stratégiák segítik a sikeres álláskeresést.


Érdemes újragondolni a korábbi, a múltban alkalmazott sikeres álláskeresési módszereinket. A legfontosabb, hogy emelkedjünk ki a jelentkezők sokaságából és próbáljunk meg versenyelőnyhöz jutni a többiekkel szemben. A JOBkralle most ad néhány tippet az újrakezdéshez.

– A munkakeresés mindig egy új kezdetet jelent, ezért próbáljunk meg a lehető legmotiváltabban hozzáállni.

– Önéletrajz: Kezdjük legutóbbi munkahelyünkkel és fordított időrendi sorrendben építsük fel önéletrajzunkat. Szakmai és iskolai pályafutásunkból a legmagasabb végzettséget említsük.

– Bizonyítványok: A jelentkezéshez összeállított mappának tartalmaznia kell a legmagasabb végzettségről, a korábbi munkahelyekről, valamint a továbbképzésekről szóló igazolásokat. Rendezzük az iratokat aktualitás szerinti rendbe, de nem szükséges melléklettel alátámasztani életünk összes állomását.

- Kapcsolatfelvétel: Próbáljunk meg előzetes kapcsolatba lépni potenciális munkaadónkkal. Egy-egy beszélgetés során általában személyiségünk kerül előtérbe és nem az életrajzban szereplő születési dátumunk. Telefonbeszélgetés közben hangsúlyozni tudjuk azon erősségeinket, melyek fontosak lehetne a munka kapcsán. Ezek után hatásos, ha írásbeli jelentkezésünket a következő mondattal nyitjuk: „ahogy XY asszonnyal/ úrral előzetesen egyeztettem, küldöm jelentkezésemet...”

– Kezdjük figyelemfelkeltő bemutatkozással: Sok álláskereső rendelkezik megfelelő képesítéssel, és a szakmai tapasztalatot sem szabad a véka alá rejteni. A képesítés és ismeretek mellett azonban még egy fontos érv szól az idősebb munkakeresők mellett: Képzett, minőségi munkaerőt kínálnak a vállalatnak – ezt már a jelentkezés során ki kell hangsúlyozni.

– A nyitottság és munkaképesség nem az életkor kor függvénye. Az állásbörzék például remek alkalmat teremtenek arra, hogy felvegyünk a kapcsolatot az adott céggel. Aki pozitív energiát sugároz, jó első benyomást kelthet, kortól függetlenül.

– Ápoljuk kapcsolatainkat és érdeklődjünk barátoknál, ismerősöknél. Aki 20-30 éves munkatapasztalattal rendelkezik, annak bizonyára számos szakmai kapcsolata is van. Szedjük elő emlékeinkből a régi ismerősöket!

– Szociális hálók: A LinkedIn vagy a Xing remek lehetőséget kínálnak arra, hogy újra rátaláljunk azokra, akikkel korábban együtt dolgoztunk. Hol dolgoznak jelenleg a régi iskolatársak, korábbi főnökök, kollégák?

- Nagy erőfeszítések: Legyen ütős az állásjelentkezés és tükrözze azt, hogy nem sajnáltuk rá a pénzt és az időt. Vegyünk egy drágább öltözéket az interjúra és modern stílusunkat írásban is mutassuk meg – kövessük szigorúan az új helyesírási szabályokat.

- A növekvő életkorral kognitív képességünk is növekszik, így reálisabban tudjuk megítélni erősségeinket és gyengeségeinket. Könnyebben kerüljük ki a bizonytalan helyzeteket vagy jobban megbirkózunk velük. Ezeket az előnyöket is hangsúlyozzuk az állásjelentkezés során!


A JOBKralle csapata sok sikert kíván Önnek az újrakezdéshez!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése